Lokáció

19 éves férfit kaptak el lopás miatt

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Ty. Norbert törökszentmiklósi lakos ellen.
A sértett 2017. augusztus 20-án este vette észre, hogy portáján ismeretlen járt, aki átmászott a családi ház kerítésén, majd a nyitott melléképületből horganyzott lemezeket és egy bontott gépkocsi motorhűtőjét vitte el. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. A rendőrök a férfit elfogták és előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Azt is megállapították, hogy a 19 éves gyanúsított más, hasonló bűncselekményt is elkövetett a településen az elmúlt napokban. A nyomozók a férfit őrizetbe vették.

(police.hu)