Lokáció

Körös Kajak éremeső a Hanzók Őrs Emlékversenyen

Az idény első evezős versenyén vettek részt kajakosaink Szegeden a Maty-éren.  Ellentétben a tavalyi versennyel, idén gyönyörű és szélmentes időnk volt, szikrázó napsütéssel.  A Körös Kajak SE nagy létszámmal vehetett részt az eseményen, köszönhetően az eredményes téli felkészülésnek. A versenyt megelőző felmérések alapján tehát eléggé bizakodóak lehettünk a lehetséges eredmények tekintetében.

Április 22-én délelőtt kezdődött a megmérettetés, amelyen az igazolt versenyzőknek 4000 m-t kellett evezni, míg a szabadidős kategóriában 500 m-t lapátoltak végig a gyerekek.  Elmondhatjuk, hogy a Körös Kajak SE sportolói igencsak kiettek magukért a versenyen, hiszen huszonhat egyesület közül az előkelő 5. helyen végeztek a pontversenyben. Ez az eredmény is mutatja, hogy Gyomaendrőd szerves része nemcsak a régió, hanem az egész ország kajak-kenu sportjának.

Arany érmet szerzett:
Gellai Gergő, Fehér Dávid, Kis Balázs, Csényi István

Ezüst érmes lett:
Nagy Dominik

Bronz érmet nyertek:
Varjú Marcell, Medve Gergő, Tímár Csanád, Nagy Ágoston, Mészáros Nelli, Csiki Roland
 
Fotó: Facebook


A többi versenyzőink is kiválóan teljesítettek, sokan még csak első versenyükön vettek részt. Nagy élmény volt kajakosainknak evezni azon a pályán, ahol a világ legjobbjai is versenyezni szoktak, a szülőknek és barátoknak pedig szurkolni az ifjoncoknak.
  
A tavalyi eredményei alapján Nagy Dominik Szolnokon a kölyökválogatott edzőtáborában vett részt Nagy Dominik.
  
Szarvason  régiós edzőtáborban készült 12 versenyzőnk, ahová a Körös Kajak edzője, Csőke Zsolt is meghívást kapott. Itt a többi egyesülettel közös program alapján naponta két edzés került lebonyolításra. Ez a tábor már egy állomása volt  az év egyik legfontosabb versenyére való felkészülésnek, amely a Maraton Magyar Bajnokság, melyet május 25-26-án rendeznek Győrben. Az edzőtáborban nagyon jól érezték magukat a gyerekek, hiszen gyönyörű környezetben, baráti hangulatban tölthették el ezt a szűk hetet, megismerkedhettek a többi egyesület versenyzőivel. Természetesen a többi kajakosunk sem pihent közben, hiszen Ők itthon folytatták a felkészülést a szezon többi versenyére Fülöp Gergő edző kezei között.
  
A Körös Kajak SE ismét szervez nyári tábort 7-12 éves gyermekek részére, hogy a nyári szünidőt kikapcsolódással, mozgással töltsék. Számos játékos programban vehetnek majd részt, megtanulhatnak evezni, kajakozni. Sárkányhajós túrákon ismerkedhetnek a természet szépségeivel, a vízi világgal. Emellett nem utolsósorban kedvet kaphatnak a kajakozáshoz, a mozgás szeretetéhez. A táborokkal kapcsolatos információkat  a www.koroskajak.hu oldalon olvashatnak, vagy a 06309380322 telefonszámon kérhetnek.

A Körös Kajak SE idén - 2018 június 17-én – ünnepli fennállásának 20 éves születésnapját,, amelynek egyik állomása a június 17-én megrendezésre kerülő családi nap lesz a Fűzfás-zugi vízitelepen, ahol számos színes programmal várunk minden kilátogatót, hogy kellemes környezetben ünnepelje e jeles évfordulót.
    
A Körös- Kajak SE ebben a szezonban is várja minden gyerek és felnőtt jelentkezését, aki az egészséges életmódhoz, a sportoláshoz, az aktív kikapcsolódáshoz a kajakozást vagy a sárkányhajózást szeretné választani, aki Magyarország egyik legsikeresebb sportját el szeretné sajátítani. Jelentkezés és információ Csőke Zsolt edzőnél. Tel.: 06 70 420 1944.
 
Köszönjük, amennyiben Ön is támogatja adója 1%-val egyesületünket!
 
Körös Kajak SE


 

Olvass hasonló cikkeket